Európai húsvéti körkép

Mi locsolkodunk, csokinyulat és húsvéti tojást keresünk a fűben és hímes tojást festünk húsvétkor. Ám a Föld más-más országaiban ettől – akár szokatlanul – eltérően ünneplik ezt a keresztény ünnepet és egyben a tavasz eljöttét.
Húsvét Európában

Spanyolország:

Spanyolország mint köztudottan keresztény hívő nemzet, az ünnep vallási és komoly oldalát fogja meg: egy héten keresztül végigkísérik Jézus életútját, a szenvedéseit, halálát, majd a feltámadást. Eköré épülnek az események, a majdnem tonnás súlyú szentek körbehordozása a városokban. A hívők a szemek előtt kivágott, hegyes csuklyákban kísérik a körmenetet (de nincs összefüggésben az amerikai rasszista szervezettel, a Ku-Klux-Klan-nal – a viselet hasonlósága ellenére sem!). A maszk ez esetben a bűnbánatot jelzi.

Franciaország:

„Először lakjunk jól, utána ünneplünk!” – vallják a Bessières helyi közösségében élő franciák. 4500 tojásból készül az az omlett, amivel Franciaországban a húsvéthétfőt ünneplik. A legenda szerint húsvét környékén járt ott Napóleon és olyan pazar omlettet evett, hogy mielőtt a következő nap elutazott, süttetett egy óriási adagot belőle katonáinak is. Ez a hagyomány azóta is folytatódik, és mindenki, aki eljön az eseményre, megkóstolhat egy darabot belőle.

Egyébként az omlett az összetartozás szimbóluma is. Így gondolják ezt az USA néhány államában és Kanadában is, ők sütnek húsvétkor egy óriásomlettet.

Svédország:

Húsvét idején van talán az első alkalom a svédeknél, hogy kimozduljanak kirándulni. A kemény tél után a kellemes tavaszi idő lehetővé teszi a túrázásokat a közeli erdőkben, mezőkön. Nagyszombaton a család és a barátok összejöhetnek egy italra. Ilyenkor egy hatalmas máglyát raknak. Ezzel űzik el a gonosz szellemeket és a boszorkányokat. Mi mással is fejezhetnék be a napot, mint egy igazi húsvéti specialitással, a vöröshagymás pácolt heringgel és – természetesen – tojással.

Svédországban nem a nyuszi „tojja” a húsvéti tojást, hanem – nem meglepő módon – egy tyúk, ami azért – valljuk be – közelebb áll az igazsághoz...

Lengyelország:

Talán a közös történelmi múlt miatt, a hagyományok, a lengyel barátaink húsvéti szokásai is nagyon hasonlóak a miénkhez: ők is locsolkodnak húsvéthétfőn. Egyébként – ha nem tudnád – a húsvéti locsolkodás abból alakult ki, hogy a monda szerint ilyenkor a legények azért locsolkodnak, hogy a hölgyek egészségesek és szépek legyenek. Nos, ez a látszat és a mese! Igazából a házasulandó fiúk ezzel a mesével minden korukbeli lányt meglátogattak, ekkor feltűnés nélkül „nézhettek körbe”, és eldönthették magukban, hogy kinek szeretnének később udvarolni.

A locsolkodást természetesen jutalmazzák: hímes tojás az ajándék – a hagyomány szerint -, de manapság már csokitojás és a kisgyermekeknek játék is adható.

Finnország:

Finnországban azt hihetjük, hogy a húsvétkor kiengedik az összes boszorkányt. Kislányok boszorkánynak öltözve (színes kendőkben, nagy szoknyákban) járnak házról-házra és édességeket gyűjtögetnek. Valahogy úgy kell elképzelni, mint az amerikai „halloween”-t, amikor ugyanez történik, csak „Trick or Treat?” („csokit vagy csalunk”) néven fut. Húsvétvasárnap a gonosz szellemeket, a boszorkányokat – velük együtt a telet, a havat és jeget – elűzik és üdvözlik a tavaszt. Ekkor szaladnak végig a gyermekek társaikkal a finn utcákon.

Szerző: Galambos Dániel

A cikk a Bobek.hu szellemi tulajdonát képezi. Egészének vagy bármely részének akár online, akár nyomtatott formában engedély nélküli másolása, feldolgozása, jogsértő felhasználása szigorúan tilos; büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.

Kapcsolódó cikkek

Húsvét Európában

Európai húsvéti körkép

Mi locsolkodunk, csokinyulat és húsvéti tojást keresünk a fűben és hímes tojást festünk húsvétkor. Ám a Föld más-más országaiban ettől – akár szokatlanul – eltérően ünneplik ezt a keresztény ünnepet és egyben a tavasz eljöttét.

Húsvét a világban

Húsvét a föld körül

Hogyan ünnepelnek más kontinenseken? A vallási ünnep kap nagyobb hangsúlyt vagy a húsvéti nyúl? És milyen a húsvét a Húsvét-szigeten?